Járóka Sándor

Ifj. Járóka Sándor (1954-2007)


                ifj. Járóka Sándor életrajza


Első hegedűjét 4 évesen kapta, 6 éves korától már édesapja, id. Járóka Sándor zenekarában játszott.Zenei tanulmányait a Kígyósi zeneiskolában, majd hat évig az OSZK Stúdióban, Égerland István zenetanárnál folytatta, a Rajkó zenekarnak is növendéke volt. 16 évesen édesapjával olaszországi, majd 1971-ben amerikai koncertkörúton vett részt, hazaérve saját zenekart alakított.
A 100 tagú cigányzenekar művészeti vezetője 1995 és 1996 között.
2003. augusztus 20-án Madl ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.
2004. február 27-től oxigénhiánytól fellépő trombózis miatt kómába esett, melyből már nem ébredt fel, 2007. szeptember 18-án hunyt el. A rákoskeresztúri új köztemetőben, édesapja,  Járóka Sándor id.mellett helyezték örök nyugalomra



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 11
Havi: 29
Össz.: 13 793

Látogatottság növelés
Oldal: kezdőoldal
Járóka Sándor - © 2008 - 2024 - jarokasandor.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »